Kedves Olvasó!

A korábbi cikkektől eltérően a továbbiakban ezúttal egy -- a Tempus Közalapítvány támogatásával megvalósult -- négyhetes külföldi kutatás legfontosabb tapasztalatait osztom meg: 2017 augusztusának második, szeptemberének első felét Berlinben töltöttem; a Német Szövetségi Levéltárat, a Bundesarchivot kerestem fel. Az út részletei -- és elsősorban nem a szakmai részletek -- a "Tovább" gombra klikkelés után olvashatók.

A német fővárosba augusztus 16-án, szerdán érkeztem meg, repülőgéppel. (A Budapest--Berlin viszonylatban történő közlekedésnek ez a leggyorsabb -- és a jegyet időben foglalva -- a legolcsóbb módja.) Az első napot, készülve a munka másnapi kezdetére, a bérelt szobám elfoglalásával és berendezkedéssel, vásárlással töltöttem. A szoba egyébként viszonylag jó helyen, az S-Bahn (a berlini gyorsvasút hálózat) Treptower Park megállójánál helyezkedett el, mintegy félórányira a belvárostól, szűk órányira a levéltár Berlin-Lichterfeldében található kirendeltségétől. (A monumentális szovjet műemlékpark Berlin-Treptow-ban egyébként magában is rendkívül látványos úticél, ajánlom minden arra járónak.) 17-én megkezdtem a munkát -- ehhez elég volt birtokba vennem a korábban kikért anyagokat (hogy pontosan melyeket, azzal jelen írás keretein belül nem untatnám a kedves Olvasót -- egyelőre koncentráljunk a praktikus részletekre), hiszen a Bundesarchiv online kereső és aktakikérő rendszerében, az invenio-ban adott a lehetőség, hogy az ember elvégezze az előkészületeket és hetekre vagy napokra bontott munkatervet állítson össze.

A szovjet katonai emlékpark Treptow-ban

A magyar levéltárakhoz szokott kutató nem csak ezen a ponton kapja fel a fejét: a kiválóan felszerelt és tágas kutatóteremben -- 2016. szeptember 1-től -- ingyenes a fotózás (természetesen bizonyos dokumentumok nem fotózhatók, de ezek egyébként is különleges bánásmódban részesülnek), a mikrofilmek által rögzített kép pedig nyomtatható (15 centért, amely helyi viszonylatban igazán nem számít soknak). Ráadásul: az egyébként kifogástalan épület mellett készül az archívum vadonatúj épülete, amely várhatóan még több szolgáltatással készül a látogatók számára. (Ez különösen csábítóan hathat azokra, akik 1945 utáni magyar történelemmel foglalkoznak -- legalábbis részben: a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának utóbbi időszakra vonatkozó iratanyagának legjava ugyanis már másfél éve, az azóta stagnáló költözési folyamat eleje óta nem kutatható.) Hátrányként hozható fel persze, hogy a fenti objektum igen távol található a belvárostól, ami a -- remélhetőleg minél előbb megnyíló -- magyar szerv esetében várhatóan nem lesz probléma.

A Bundesarchiv kutatóterme

A mikrofilm-olvasóterem

Ezen gondok -- vagyis az idő és egyéb források megfelelő beosztása -- megoldása azonban úgy gondolom, hozzátartozik a hasonló utak tervezéséhez-kivitelezéséhez, és az ennek során szerzett tapasztalatok építően hatnak -- többek között -- a problémamegoldó-képesség fejlődésére... Egyáltalán az önálló élet egy idegen városban -- amely történetesen egy nyugat-európai nagyváros -- olyan kihívás elé állítja az otthoni (budapesti) környezethez szokott embert, amelynek megoldása nem lehet hiábavaló, ennek során a későbbiekben még bőven kamatoztatható képességek alakulnak ki az emberben -- legalábbis én (nem az első hasonló utam után) így gondolom.

A szaknyelvi ismeretek, kommunikációs képességek fejlesztéséről már nem is beszélve: nem újdonság, hogy ezek igazán a nyelvi közegben sajátíthatók el, jóval hatékonyabban, mint bármilyen nyelvórán (vagy nyelvszakon...). Ehhez jönnek azok az élmények, amelyek a város részletes felfedezéséhez társulnak. Én, aki a Német Demokratikus Köztársaság történetével foglalkozom, kimondottan élveztem, amikor felkereshettem a város keleti felében az egykori kelet-berlini műemlékeket, és a maguk valójában láthattam, hogy mit értenek a források treptow-i park és Stalinallee (ma: Karl-Marx-Allee) alatt -- természetesen a dolog tud megrázó is lenni: a Berlin-Hohenschönhausenben található egykori börtön felkeresése, amely a keletnémet Állambiztonsági Minisztérium  (Ministerium für Staatssicherheit, MfS, a köznyelvben Stasi) vizsgálati fogházának adott otthont, inkább tanulságos, semmint kellemes élmény. Ezzel párhuzamosan persze az ország emlékezetkultúrájának megtapasztalása sem utolsó dolog.

Az egykori Stasi-börtön Hohenschönhausenben

Szerencsére mostanra jó kapcsolatba kerültem a fogadóintézetem, a müncheni Institut für Zeitgeschichte berlini részlegének vezetőjével, Hermann Wentkerrel professzorral, aki egyfelől nélkülözhetetlen szakmai tanácsokkal lát el, valamint felkínálja intézete szakkönyvekben bővelkedő könyvtára használatának lehetőségét is, ami vissza nem térő alkalom, ugyanis az itt található szakmunkák 99%-a Magyarországon sajnálatos módon nem elérhető.

A megkezdett levéltári munkát egyébként nem sikerült befejeznem: a kutatásom lezárásához további berlini levéltárak -- a Politisches Archiv des Auswärtigen Amts (a Külügyminisztérium levéltára) és a Behörde des Bundesbeauftragten für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik (az egykori Stasi archívuma, rövidebb formában: BStU) -- bevonása lesz elengedhetetlen a jövőben.

Végezetül csak bátorítani tudom a kedves Olvasót, pályázzon erre az ösztöndíjra, továbbá használjon ki egyetemi évei alatt minél több lehetőséget, amelyek segítségével külföldi kutatómunkát végezhet: ahogyan arra már fent is rámutattam, sok szempontból épülhet belőlük az ember, és nemcsak szakmailag.