Kedves Olvasó!
Az eddigiektől a legkevésbé eltérő módon ismét egy reflexióval jelentkezem, amelyben egy földrajzi témájú mikrotanítással kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani. Ezek -- szintén az eddigi, bevett gyakorlatnak megfelelően -- a következő témaköröket érintik: motivációkeltés és annak fenntartása, tanári módszerek, technológiai és értékelőeszközök, szaktárgyi adaptáció.
Az óra szerkezete teljes mértékben megfelelt az eddigi fő tendenciáknak, ezért sok új gondolattal én sem fogom gyarapítani a blog bejegyzésállományát. A csoportnak először a fényképeken kivetített állatok élőhelyét kellett meghatároznia -- az órát tartók ezzel a gyakorlattal igyekeztek felkelteni az érdeklődést témájuk iránt (azt gondolom, sikerrel). A továbbiakban hallhattunk egy rövid, frontális elméleti összefoglalót az éghajlati övezetek, övek témájában (számomra ez egy kicsit gyors és követhetetlen volt, de ez lehet, hogy csak az én földrajzi antitalentumságomat jelzi). Ezt követően pedig csoportokra oszlottunk, csoportmunkában feldolgoztuk és bemutattuk a forró övezet négy övét (ehhez prezentációt is készíteni kellett: az én csoportom ezt egy prezivel oldotta meg). A végén pedig -- nem túlságosan meglepő módon -- egy kvízzel ellenőriztük, kinek milyen mélységben sikerült elsajátítania a tanultakat. A legjobb prezentációt tartó csapatot csokitojásokkal jutalmazták (erről később bővebben).
Prezi az egyenlítői öv övezetről. Továbbra is egy látványos, "egyszerű, de nagyszerű" alkalmazásnak tartom (forrást: prezi.com)
A motiváció témakörét hasonló szerkezetű mikrotanítások esetében már körbejártam: az érdekességeket tartalmazó körkérdés, bevezető feladat alkalmas a figyelem megragadására, motiváció felkeltésére, amennyiben kellőképpen kidolgozott, jól tálalt és tényleg érdekes (a diákoknak is), ezek a feltételek konkrét példánknál maradva -- véleményem szerint -- adottak voltak. A továbbiakban csoportunkban húzóerő volt, hogy a kb. 10-15 perces felkészülési idő után prezentálunk is kellett: ezt neveztem korábban időnyomásnak és úgy vélem, ezzel sikerült elérni, hogy a csoport fegyelmezetten tegye a dolgát (bár ezek a szemináriumok nyilván egy ideális[abb] környezetet jelentenek ebből a szempontból). Kiemelném, hogy ezúttal már majdnem reális volt a feldolgozandó anyagmennyiség is, legalábbis a csoportunk egészen időben végzett a feladatokkal (szerintem az irreálisan sok feladat kevésbé motivál, mint a szimplán sok, de azért még teljesíthető).
Az óra időben legtovább tartó egységében csoportmunkában dolgoztuk ki a megadott kérdéseket. Szerintem a feladatok kimondottan támogatták ezt a fajta munkaszervezetet, és nem csak arról volt szó, hogy akár egyénileg is megválaszolható kérdéseket látszólag "modern módon" csoportban, de valójában személyenként külön dolgoztunk fel. Egyikőnk a prezentációt szerkesztgette, másikunk a tananyagok közül mazsolázta ki a releváns információkat, a csapat harmadik tagja pedig megadott adatok és sablon alapján csapadékdiagramot készített -- mindezt kooperatív, nem izolált módon. Utóbbival kapcsolatban jegyezném meg, hogy a használandó program kiválasztását az adott tanulóra bízta, ami szükségszerűen fejlesztette az IKT-problémák megoldásának készségét.
Ami a technológiai eszközöket illeti, az előadók törekedtek a sokszínűségre. Láthattunk és készíthettünk prezentációt, Kahoot-kvízt töltöttünk ki, csoportokba tagozódhattunk TeamUp segítségével és mint említettem, a diagramkészítés során egyéb programokkal is dolgoztunk, de ami -- az eddigi foglalkozásokkal összevetve -- igazán újdonságnak számított, az a QR-kódok használata volt. Sajnálatos, hogy valódi funkciót nem tudtam felfedezni mögötte: leginkább időt vesztettünk vele, nem is keveset, ugyanis nemcsak arról volt szó, hogy egyesével mindenkinek le kellett olvasnia az ábrát, de mindezt kivetítőről, amelyet beárnyékolt a leolvasással bajlódó telefon és az azt tartó kéz. Ebben az esetben szerencsésebbnek tartottam volna, ha kis cetliken kiosztják a kódokat, vagy eleve nem is alkalmazzák ezt a módszert, hiszen egy blogbejegyzés, kivetített link ugyanúgy megfelelt volna. Persze mindenki élvezi ilyenkor, hogy előveheti és használhatja az okostelefonját (én pl. először használtam a készülék QR-kód olvasó funkcióját), de szerintem szervesebben be kellett volna építeni az órába ezt a technikát. Az viszont vitán felül áll, hogy az így elhelyezett tananyagcsomagok minősége kiemelkedő, az azokból történő munka érdekes volt (illetve még így sem szabadult el a pokol leolvasás közben, ami jó problémakezelő készségről árulkodik).
Értékelőeszközként az órát lezáró kvízt és a feladatok megszövegezését tudtam értelmezni. A kahootos kérdések jól kitaláltak, megoldhatóak, optimális nehézségűek voltak. Ezzel kapcsolatban két megjegyzés: a kurzus korábbi szakaszában vetődött fel az a szempont, hogy nem túl praktikus több szempontból sem, ha a résztvevők saját nevükön, vagy visszakövethető elnevezéssel vesznek részt az ehhez hasonló feladatokban (az órán, de a közoktatásban sem). Ehhez képest most keresztnevünk segítségével azonosítottak bennünket: a közoktatásban ezt mindenképpen kerülném. Hallgatótársaim készültek egy ötletes társértékeléssel is, amelyben a "közönségdíjas" referátumot kerestük, ez kimondottan jól sült el. A győztesek csokitojást kaptak, ami egyfelől kedves húsvéti gesztus, másfelől egyetértek azzal az órát követően elhangzott megállapítással, hogy a pedagógusfizetésből nem lehet minden órára jutalomfalatkákat vásárolni -- muszáj tehát szerintem a szóbeli dicséreten és a tárgyi nyereményen túl valami egységes jutalmazórendszerben gondolkodni (piros pont, kisötös, esetleg valami kreatívabb).
Mielőtt lezárnám a bejegyzést, röviden kitérnék arra, hogyan tudnám hasznosítani a QR-kódok technológiáját saját gyakorlatomban. Az ún. "mai gyerekek" -- ahogyan erre már egy korábbi bejegyzésben is kitértem, pl. itt -- fizikai szükségletüknek érzik, hogy kötődjenek a technikához, időnként elővegyék okostelefonjukat, nyomogassák, ellenőrizzenek ezt és azt. (A fenti idézőjelet többek között az is indokolja, hogy ettől a káros szokástól magam sem vagyok teljesen mentes...) Annak viszont feltétlen híve vagyok, hogy ezt az attitűdöt valamilyen módon tanárként is megpróbáljuk kiaknázni. Ha időnként elővehetik legálisan is a készüléket, csökkenthető a problémafaktor, mint azt már Ládi Klára jászkiséri projektjénél is megemlítettem. A módszer történelemórai létjogosultságát első nekifutásra a képi források tárolásában érzem. A szöveges források viszonylag olcsón és egyszerűen sokszorosíthatók, egy Kádár-kori plakát viszont csak jelentős minőségromlással, de legalább drágán. Ha ilyen forrástípus elemzését tervezzük egy órára, talán nem lövünk nagyon mellé, ha a képet (vagy videót) QR-kód segítségével osztjuk meg a diákokkal (akár papíron kinyomtatva, de legalább páronként, csoportonként -- ahogyan a munkamódszert meghatároztuk -- külön!). Okostelefonnal úgyis már szinte minden tanuló rendelkezik, nem ennyire egyértelmű a helyzet a stabil internetlefedettséggel rendelkező iskolákat illetően (hiszen a mobilnet előbb-utóbb elfogy és az sem biztos, hogy szocialista autóreklámokra akarja fordítani a gyerek grátisz MB-jait), de talán ezen a téren is javul a tendencia. Két legyet üthetünk egy csapásra, mert nem kell infrastruktúrát biztosítanunk a vetítéshez (vagy legalábbis kisebb mértékben), és a tanuló is kiélte okostelefonjához kötődő szükségletét.
A Wikipédia kezdőlapjára mutató QR-kód (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/QR-k%C3%B3d)
Összegezve a mikrotanítással kapcsolatos álláspontomat: sokoldalú, színes óra volt, kicsit talán a kevesebb több lett volna -- illetve azt is örömmel vettem tudomásul, hogy a következő reflexióban egy teljesen más jellegű óráról számolhatok majd be.
