Kedves Olvasó!
A továbbiakban -- talán nem meglepő módon -- egy ismét egy mikrotanítással kapcsolatban jegyeznék meg egyet s mást. A foglalkozás -- mint már az előző bejegyzés végén utaltam rá -- nem a megszokott mederben haladt: egy informatikaórán vehettünk részt, amelyen programozást tanultunk. Szerintem ez már önmagában nem volt kis vállalkozás a kollégák részéről: talán az informatika tananyag azon pontjáról beszélünk, ami az átlagember hétköznapjait a legkevésbé határozza meg, így a feladat alighanem nehezebb volt, mintha a tabulátorok működését vagy Excel-függvényeket gyakoroltunk volna. Hogy ez hogyan nézett ki a gyakorlatban, alább olvasható.
Az óra szerkezete a következőképpen alakult: háromfős csoportokra oszlottunk -- ez egy előzetes kérdőív alapján történt: a cél az volt, hogy minden csoportba jusson legalább egy olyan személy, aki a programozás világában legalább nagyjából kiismeri magát. Ezt követően a velünk frontálisan megosztott tanári instrukciókat és kivetített, "élő műsort" követve készítettük el első Scratch-programunkat. Az egység célja az volt, hogy nagyjából átlássuk, hogyan működik az alkalmazás, hiszen ezt követően önállóan kellett -- csoportmunkában -- létrehoznunk egy -- meghatározott kritériumoknak megfelelő -- programot, amit az óra végén bemutattunk, értékeltünk.
A motiváció felkeltését illetően maradt némi hiányérzetem. Pedig ha az a néhány -- és éppenséggel el nem hanyagolható -- információ elhangzik a programmal kapcsolatban, ami az órát követő megbeszélésen kiderült, már nagyobb érdeklődéssel fordultam volna a feladatok felé; igaz, ezzel szerintem esetemben így sem volt probléma, ugyanis középiskolában érdekelt az informatika, tanultam valamennyi programozást is (igaz, ez nem látszott meg, sajnos többet felejtettem, mint gondoltam, na de majd most :-) ), mindenesetre igyekeztem aktívan dolgozni az órán, amit egyébként -- meglepő, de -- vártam is, felteszem a fenti előzmények miatt. A feszes, fegyelmezett munkát a rendelkezésre álló viszonylag rövid időtartam garantálta (az eddigi gyakorlatnak megfelelően ezt talán nevezzük időnyomásnak), ráadásul -- mint arra mindjárt az elején felhívták a figyelmünket -- az óra végén nyilvánosan futtatni kellett az elkészült produktumot: még annyira sem lehetett sunnyogni, lustálkodni a felkészülési idő alatt, mint korábban, hiszen a program vagy működik, vagy nem, "mellébeszélésre", szóbeli kompenzációra nincs mód.
Az óra első felével kapcsolatban felmerült bennem némi kétely, hogy az alkalmazott módszer mennyire működne a gyakorlatban. Alapvetően jónak tartom az elvet, tehát hogy az egyik tanár magyaráz, a másik a csoportok között jár és igyekszik támogatni a munkát, de úgy érzem, kicsit elszigetelten zajlott az oktatás, mindenképpen be kellett volna iktatni kontrollpontokat, amikor a lemaradók felzárkóztatása megtörténik, valamint a tanár is megbizonyosodik arról, hogy mindenkinek sikerült végig tartania a tempót, nem maradtak nyitott kérdések stb. Nem csak azért, mert sokan még soha életükben nem programoztak, hiszen a kezelőfelület nem volt egy ördöglakat: de egyrészt új volt, meg kellett szokni, másrészt triviális dolog, azonban egér nélkül néha baromi nehézkes volt az egész. Én emiatt is maradtam le, és mivel a "problémamegoldó" tanárt más foglalta le, úgy döntöttem, inkább nem akasztom meg az órát segítségkéréssel, azonban így egy-két lépés kimaradt. Egy középiskolás osztályban biztos nem hallgatnának diszkréten hasonló helyzetben, hanem a jobbik esetben segítséget kérnének, rosszabbik esetben mással kezdenének foglalkozni, így a szorosabb kontaktot mindenképpen fenn kéne tartani -- szerintem.
Ami a technológiai eszközöket illeti, ezúttal szerencsére könnyebb alanyt választanom az elemzéshez: ott van mindjárt maga a Scratch, amit persze korábban én sem ismertem -- megkímélném tehát a Nyájas Olvasót attól, hogy QR-kódokról, TeamUpról, Preziről és egyebekről kelljen ismételten olvasnia... A Scratch nagyon tetszett, és kimondottan jó választásnak találom több okból is. Egyrészt egyszerű kezelhetőséget kínál: az utasításokat puzzle-szerűen kell egymásba illeszteni, vagyis nincs szükség arra, hogy manuálisan legyártott függvényekkel operáljunk -- maga a "programozás" tehát grafikus felületen -- és magyar nyelven! -- zajlik. Fontosnak tartom ebből a szempontból a Scratch magyar nyelvű oldaláról származó, alábbi idézetet: "Az objektumorientált [kiemelés az eredetiben! S.D.] (szereplőközpontú) programozás támogatja az interaktív programok (például játékok) készítését, és segítségével kevésbé kell elvonatkoztatni a köznapi valóságtól." Középiskolai tapasztalataim szerint sokaknak (és egyébként nekem is) pont ez okozott problémát programozás: hogy elvonatkoztassanak a köznapi valóságtól, lényegében papíron kellett gyakorolniuk az alapokat, pedig erre egy hasonló program -- pont színes vizuális eszköztára miatt -- sokkal alkalmasabb lett volna. Az óra előtt kíváncsi voltam, hogy a folyamat ezen fázisával mit kezdenek a kollégák, legnagyobb örömömre behozták a Scratch-et, és nem pl. a szerintem sokkal unalmasabb Comenius Logoval próbálkoztak.
A Scratch kezelőfelülete (Forrás: scratch.mit.edu)
Mindezek miatt a feladatkidolgozás annak ellenére ment egészen jól (persze azért nyilván nem hibátlanul...), hogy a bevezetőből nekem sok kimaradt, és azzal a szerintem kissé abszurd lehetőséggel sem tudtunk élni, hogy kidolgozott mintafeladatok eljárásait tanulmányozva adaptáljuk azokat saját programunkba; ha jól emlékszem 15 percünk volt karaktereket, eseményeket kitalálni, úgy, hogy azokat az előre megadott feltételekkel is összeegyeztessük, legalább annyira, hogy azok köszönőviszonyban legyenek egymással (nem nagyon lettek egyébként). Bármennyire is szerettük volna, nem volt időnk a mintákat tanulmányozni. Ezzel kapcsolatban hangzott el az órát követő helyzetértékelőn az, hogy pont az ehhez hasonló helyzetek miatt tervezik 2x45 percesre az informatikaórákat: 45 perc alatt nincs lehetőség újat tanítani és azt begyakorolni. Ha lett volna akár csak plusz 10 percünk, jobban elmélyedhettünk volna a program használatában -- persze ez abszolút nem az órát tartók hibája, egyáltalán nem szeretném ezt a látszatot kelteni.
Nem szenvedtünk hiányt értékelési eszközökben sem. Csoporttársaim előzetesen -- és abszolút időben -- kiküldtek egy kérdőívet, amelynek segítségével megpróbálták felmérni előzetes tudásunkat a témában, és később ez alapján alakították ki az órai csoportokat is, mint azt már említettem. Azt gondolom, a kérdőív maga is elég jól sikerült, szerintem a segítségével objektív képet lehetett kapni a kurzust látogatók tudásáról. Kiemelném azt a részletét, amely a számítógéphasználat során felmerülő problémák kezelésének képességét igyekezett mérni -- ld. a mellékelt képen. (Az persze más kérdés, hogy sokan hiányoztak: tapasztalataim szerint ez megnehezíti az előzetesen megkonstruált részletek érvényre juttatását. Szintén sajnálatos, hogy egy-egy elkapott félmondat alapján csak kevesen töltötték ki a kérdőívet.)
A szellemes és minden bizonnyal reprezentatív adatokkal szolgáló előzetes tudást felmérő kérdőív (Forrás: Google Forms)
Nem szabad megfeledkeznünk a feladatok megfogalmazásáról sem: a bevált módon digitális portfólióban elhelyezett instrukciók tételesen kiemelve, egyértelműen tartalmazták, mit is kellene a diákoknak produkálniuk az óra végére, az elhelyezett "értékelőtábla" pedig beazonosíthatóvá tette ezeket a tételeket a majdani tanári értékelésben is (vagyis aki 4 db jelmez helyett csak 2 db-ot készített, pontosan tudni fogja, miért kapott 2x0,5 ponttal kevesebbet). Diákként mindig is szerettem, ha a tanár már jó előre kihirdeti az értékelés módját és szempontjait. Hasonlóan segítette az óravégi prezentálást az, hogy már előre gondolkozhattunk azon, mit szeretnénk ennek során kiemelni. A diákelőadások alatt társértékelést is végre kellett hajtanunk; a bemutatott produktumokról tehát több értékelés is született, ezek megosztása, felfedése még nem történt meg, remélhetőleg a közeljövőben ebbe is bepillantást nyerhetünk. Hasonlóképpen nem bánnám, ha a feltöltött anyagok elérhetőek maradnának, ugyanis nem zárnám ki annak lehetőségét, hogy nyáron előveszem a Scratch-t és megpróbálok alkotni vele valami egyszerűt.
Eléggé világos és átlátható, mi miért történik és az órán és hány pontot ér... (Forrás: wordpress.com)
Kicsit nehéz helyzetben vagyok, ha arra a kérdésre keresem a választ, hogyan tudnám adaptálni valamely megismert technológiai eszközt saját szaktárgyi gyakorlatomba: a Scratch-et talán nehezen lehetne integrálni, a többiről, pl. tananyagok elhelyezése blogon, nemhogy írtam már, de saját mikrotanításunkat is eképpen igyekeztünk hatékonyabbá tenni. Feltűnt azonban egy szimpatikus dolog a foglalkozással kapcsolatban: a társértékelés. Ehhez formálisan használhatunk pl. Google Forms-t is, de inkább talán a módszer történelemórai egy lehetséges funkciójáról beszélnék. Egy hagyományos szellemben megtartott történelemórán nem nagyon van szerepe ennek az értékelési formának, azonban ha alkalmazunk csoportmunkát és annak eredményét diák-prezentációtartás keretében kívánjuk lezárni, esetleg kiselőadást tart valamelyik tanuló (amit én több szempontból is jónak gondolok!), szerintem van szerepe a társértékelésnek is. Ekkor megadott szempontok mentén -- amelyek egybevághatnak az érettségi szóbelijén szem előtt tartandó szempontokkal is (pl. tájékozódás térben és időben, szaknyelv, eseményeket alakító tényezők feltárása), ezzel kondicionálva erre a megmérettetésre az osztályt több szempontból is -- pontozza a szereplő tanulót vagy csoportot nemcsak a tanár, de a diáktársak sem maradnak tétlenek. Egyrészt ekkor -- ha úgy szervezzük -- legálissá válhat a tiltott mobiltelefonhasználat, másrészt a csoport is bevonva érzi magát az értékelési folyamatba, ami szerintem alapból kedvező hatást kelt, de a résztvevők a korábban dicséretként vagy kritikaként megfogalmazódottakat talán jobban észben tartják saját előadásuk, szóbeli referátumuk alatt.
Összességében a mikrotanításról: csoporttársaim nagyon jó témát (programozás) választottak, amit nagyon szemléletes eszközökkel tálaltak (Scratch). A témaválasztás azért is volt üdvös (és egyébként bátor döntés), mert a középiskolában -- amennyire én látom -- informatikaórán kevéssé tárgyalják a programozást. Néhány ponton lehetett volna hatékonyabb is az óra, de az összbenyomásom mindenképpen pozitív.
