Kedves Olvasó!

A továbbiakban személyes véleményemet szeretném kifejteni, gondolataimat megosztani két csoporttársam mikrotanításáról. A reflexióban az előző bejegyzésből ismert -- előre megadott -- szempontokat fogom szem előtt tartani: a motiváció, tanári módszerek, technikai és értékelőeszközök témakörét.

A foglalkozás egy képzeletbeli általános iskola képzeletbeli 8. osztályába kalauzolta a résztvevőt. A "kerettörténet" egy külföldi cserediák csoport érkezése volt, feladatként azt kaptuk, hogy előre megadott szempontok szerint készítsünk prezentációt ("plakátot") Magyarországról -- csoportmunkában. Az instrukció kitért arra, hogy a prezentációt valamilyen rendszerező technikai eszköz (PowerPoint, Prezi, MindMeister stb.) használatával állítsuk össze. A cserediákok érkezéséről szóló mese kiváló megoldást kínált arra a problémára, hogy a referálók eltérő szakpárokat hallgatnak, így nem tarthattak egy és ugyanazon tárgy keretein belül órát (emellett számomra változatosságot, izgalmat is hozott a felállás, történelem- és földrajzórákat sikerült tulajdonképpen ötvözni).

Úgy vélem, hogy a motiváció felkeltése és fenntartása nem okozott gondot társainknak: a már említett sztori mindenkit felrázott annyira, hogy -- véleményem szerint -- meglehetősen színvonalas előadások készültek a rendelkezésre álló kevés idő alatt. (A külföldi diákcsoportok látogatása egyébként valós körülmények között is így hat[hat], gimnáziumban legalábbis részt vettem hasonlóban, valamint megfigyelhettem több ilyen helyzetet is.) Mindemellett a várható csoportos bemutatás is meghozta a munkakedvet, igaz, a feldolgozandó témák sem voltak összetettek, számunkra minimális utánanézéssel abszolválható volt a kihívás -- többen is arról számoltak be, hogy "égett a kezük alatt munka" a tanórán (vadul gépeltek és kattogtattak -- én is). Ezt át tudtam érezni, a mi alkotásunk is az első előadó mondanivalója alatt érte el végleges formáját. Engem maga a téma is megfogott: történelemszakosként több kurzuson és előadáson is hallhattam a korszakonként eltérő magyar államcímer elemzési szempontjairól, és mivel kedveltem ezt az anyagrészt, szívesen beszéltem róla. Ahogy láttam, mások sem kaptak tőlük teljesen távol álló témákat, így az egyéni érdeklődés a legtöbb (de nem minden!) esetben megvolt.

Az elkészült prezi (Forrás: prezi.com)

Heraldika (Forrás: prezi.com)

A foglalkozás vitatott pontja ezzel kapcsolatban a következő: a prezentációk összeállítására (azaz az anyaggyűjtésre ÉS a digitális felület elkészítésére!) bő 10 percet kaptunk, nem csoda, hogy ezt az időt főleg képkereséssel és a Prezi felületének szerkesztgetésével töltöttük; nem tudom, hogyan férünk volna bele az időbe, ha nem történelemszakon tanulnánk, így nem rendelkeznénk alapvető ismeretekkel Magyarország nemzeti jelképeivel és nemzeti ünnepeivel kapcsolatban. (Persze egyik téma sem egy ördöglakat, de nem tudom, hogy adott esetben egy természettudós hogyan készülne fel heraldikai elemzésből ennyi idő alatt.) Ellenérvként elhangzott az ún. "időnyomás" pozitív hatása: motiváló tényezőként hathat és így növeli a hatékonyságot, ha a diákok tudják, érzik, hogy már nem sok idejük maradt a feladat végrehajtására. Mindezek figyelembevételével is fenntartom, hogy nyolcadikasként kétszer-háromszor annyi időt vennének igénybe az előkészületek, mint jelen helyzetben (persze csoporttársaink hangsúlyozták is, hogy a teljes változatok befejezésére az "egész munkahét" rendelkezésünkre áll, így végül is az idő kérdése valós helyzetben feltehetőleg nem okozna gondot; enélkül nem menne, legalábbis én nem vagyok meggyőzve). Még egy gondolat: a blogok címének kivetítésével egy-két percet meg lehetett volna menteni, ennyit vett ugyanis igénybe, mire mindenkinek megmutatták a feldolgozandó bejegyzést.

Ami a munkaformákat illeti, az óra legnagyobb részében (lényegében az instrukciók kiadásától a prezentációkig) csoportmunkában dolgoztunk. A beosztás a TeamUp alkalmazás segítéségével történt volna, ezen azonban változtatni kellett (ami gyorsan és rugalmasan meg is történt!), mert a szemináriumon nem jelent meg minden hallgató, így az előre betáplált adatokkal nem lehetett dolgozni. A csoportmunka feladattípusai -- minden értékük, érdekes voltuk, precíz szövegezésük és a csatolt hasznos értékelőtábla ellenére -- lehetővé tették, hogy a csoportokban lógósok maradjanak (vagyis nem dolgozott mindenki), ez persze a tanórán is előfordulhat (volt rá példa sokszor gimnáziumi osztályomban), nem is tudjuk minden esetben teljesen kiküszöbölni (hacsak nem aktív, odafigyelő, ráható tanári jelenlétünkkel, pl. igyekezhetünk azt a diákot szerephez juttatni, akiről előzetes tapasztalataink alapján feltételezhetjük, hogy nem dolgozott aktívan a többiekkel), de jelen mikrotanítás esetében véleményem szerint alapvetően sikeres alkalmazásról számolhatok be. Arról se feledkezzünk meg, hogy a legtöbb gyerek esetében megfigyelhető némi szolidaritás a társak irányában is, és talán a lustálkodás okozta várható nyilvános leégés visszatartó erő ebből a szempontból... A felkészülés után a referátumokra már nem csoportokban, hanem osztályszinten reagáltunk (ez tényleg megvalósult!).

Az óra technológiai színességét az adta -- és amely az én szememben is hatalmas pozitívumként hatott, hogy az említett TeamUp mellett egy csomó egyéb alkalmazás, digitális eszköz előtérbe került, ugyanis -- mint már említettem -- a diákok döntése volt, hogy melyik szoftver segítségével referálnak (végül összesen háromfélét sikerült összehozni). Az eljárás két ok miatt volt rendkívül szerencsés: egyrészt a "mai világban" jól jön, ha legalább egy ilyen eszközt ismerünk annyira, hogy a segítségével 10 perc alatt össze tudunk rakni a nulláról egy rövidebb előadást (még jobb, ha erről meg is bizonyosodunk...), másrészt a fenti kihívás fejlesztette a "diákok" technikai affinitását is (én pl. felfedeztem egy új funkciót a Preziben...). Természetesen sokan megmaradtunk a komfortzónánkban (én direkt nem PPT-t csináltam, de teljesen ismeretlen terepre nem merészkedtem -- a fenti alkalmazások közül élesben a Prezivel foglalkoztam). Nyilván lehetne színesíteni a repertoáromat, de a "tanárok" meghagytak egy egészséges szabadságot ezen a téren.

Alapvetően értékelőeszközökből sem volt hiány, a foglalkozást vezetők bőkezűen osztogatták a pozitív megerősítéseket, de azt nem éreztük, hogy bármikor elkezdhetünk facebookozni, átlagosan 2-3 percenként megjelentek a számítógépünknél és szemrevételezték a készülő terméket. Mégsem ezt szeretném kiemelni, hanem a mellékelt képen látható "értékelőtáblát". Ezek az utasítások egészen világosan közlik, hogy mi a feladat, milyen színvonalú, kidolgozottságú megoldással érhetünk el teljes megoldást az aktivitásban. Szerintem a táblázat annyira részletes és világos, hogy aligha marad kétség a résztvevőkben, mit miért és hogyan kell megvalósítani. (Ezzel időt is spórolunk, mert nem kell megválaszolgatni a "Mit kell csinálni?", "Hol?", "Miért ott?", "Miért úgy?" típusú kérdéseket sem.) Ha már itt tartunk, kicsit talán meghaladta az időkereteket a mi feladatunk tartalmi része: nem érintettünk mindent, mégis túlléptük az öt perces limitet is. Talán a visszajelzésnek az is része lehetett volna, hogy a foglalkozást vezetők az időkezelést segítendő visszajeleznek a kritikus időpillanatokban (pl. 1 perccel a rendelkezésre álló idő vége előtt).

Tetszetős értékelőtábla

Amit a fentiekből magam is szeretnék hasznosítani saját, jövőbeli praxisomban: ahogyan ez már kiderülhetett, tetszett a tanulók fantáziáját megmozgató prezentálási lehetőség (tehát nem egy technológiát emelnék ki, hanem egy alkalmazáskörhöz kötődő eljárást). El tudnám képzelni, hogy egy-egy jól elkülöníthető, önállóan is könnyen feldolgozható anyagrész esetén hasonló eszközökhöz folyamodom, pl. a prekolumbián civilizációk tárgyalását (amit egyebek mellett színesnek, érdekesnek tartok) el tudnám képzelni úgy is, hogy az osztály csoportokra oszlik, kapnak anyagokat az inkákról, majákról és aztékokról, összerakják az előadásukat, majd -- ahogyan az a tanítás kiértékelésénél is szóba került -- otthon elvégezhetnék a szemléltető "plakát" megalkotását, a fentiekhez hasonlóan kötöttségek nélkül. A feladatokat, szerepköröket azonban körültekintően kell kijelölni. Egyrészt akár önálló feladatokat is adhatunk a kooperációt igénylőek mellett (pl. a kiderített információkat össze kell vetni mások eredményeivel, esetleg a teljes megoldást is csak ennek révén nyerhetnék ki, szükséges lenne tartani közös kiértékelést is stb.), mivel úgyis kell otthon is dolgozni ezekkel, másrészt minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy potyautasok keletkezzenek. Az időkereteket is a tényezők komplex figyelembevételével kellene megszabni: számolhassunk az időnyomás kedvező hatásaival is, de mégis reális mennyiségű idő maradjon.

Néhány záró gondolat a mikrotanításról: egy jól kitalált, gondosan megtervezett, fantáziát megmozgató feladatokkal operáló foglalkozáson vettünk részt, ahol a tanárok ténylegesen "jelen is voltak" -- egy-két nehézséggel, problémás ponttal találkoztunk csak (pl. blogok előhívása, időkeretek [?], azok betartatása stb.).